A következő Windows-frissítés már az ön gépére is észrevétlenül települhet
Újabb felhasználókhoz jut el a Windows Hotpatch, mely szükségtelenné teszi a rendszer újraindítását a kisebb frissítések esetében.
Újabb felhasználókhoz jut el a Windows Hotpatch, mely szükségtelenné teszi a rendszer újraindítását a kisebb frissítések esetében.
Megérkezett a frissítés a Windows 11-hez, ami javítja azt a hibát, amely miatt nem települnek a rendszer javításai.
Sokkal egyszerűbb lehet hamarosan a Windowson futó valamennyi program és szolgáltatás frissítése, miután a Microsoft szeretne mindent egységesíteni a Windows Update égisze alatt.
Elkezdte bevezetni a frissítések telepítésének új módját a Microsoft, de egyelőre akad néhány megkötés.
Már a Microsoft is tud arról a problémáról, ami akkor jelentkezik, ha valaki az összes eddig megjelent frissítéssel együtt szeretné telepíteni a Windows 11-et.
Mint általában, a hónap második keddjén megérkezett a Windows operációs rendszerek sérülékenységeit is javító frissítőcsomag. A kijavított sérülékenységek között ezúttal vannak kritikus hibák, és olyanok is, amelyeket már aktívan kihasználnak támadók.
Több módosítást is végzett a Windows 11-ben a Microsoft, így sokkal gyorsabb lesz a jövőben a rendszer frissítése.
Már fél éve tud a Microsoft arról a hibáról, mellyel a Windows operációs rendszerek ismét védtelenné tehetők a már foltozott biztonsági résekkel szemben. A megoldásra azonban még várni kell.
Napvilágot látott egy lista, ami olyan programok neveit tartalmazza, melyek meggátolják a Windows 11 frissítését.
Újabb hibás frissítést adott ki a Microsoft, ezúttal a régebbi Windows 10-változatok használóit bosszanthat egy nem települő csomag.
Sokan panaszkodnak arra, hogy sehogy sem tudják telepíteni az idei első Windows 11-frissítőcsomag egyik elemét.
A Windows 10 egyik frissítésének telepítése során sokan egy hibaüzenettel találkoznak. Mutatjuk, mi ennek az oka, és mit tehet, ha önnél is megjelent a probléma.
Mindenképp érdemes mihamarabb telepíteni a napokban kiadott Windows-frissítéseket, mert számos hibát lehet javítani velük – olyanokat is, amelyeket a rosszindulatú felek már aktívan kihasználnak.
A jövőben már nem a Windows Update-ben érkeznek majd a frissítések a nyomtatókhoz, miután a Microsoft máshová helyezi át azokat a rendszerben. Ez évtizedek óta bevett módi megváltoztatását jelenti.
A nosztalgia jegyében néhány lelkes fejlesztő életet lehet a Windows Update szolgáltatásba, így több kultikus Windows-változat esetében is újból át lehet élni azt az élményt, amit ezek frissítése jelentett.
A nyomtatással, az alapértelmezett programokat kiválasztó menüvel és a Windows Update-tel is meggyűlik a baja a felhasználóknak a legutóbbi, április 11-én kiadott Windows 10-frissítéssel.
Összesen 83 sérülékenységet foltozott be a Windowsban és az Outlookban a Microsoft, ezek közül több is aktívan kihasznált, kritikus vagy nulladik napi biztonsági rés.
A 22H2 jelű csomag egy sor újdonságot tartalmaz.